Csólyospálosi földtani feltárás

Területe: 1 ha

Védetté nyilvánító határozata: 14/1978.  OKTH

Életföldrajzi tájegység: Homokhátság

Csólyospálos határában világviszonylatban is jelentős természeti értéket láthatunk. Az egyedülálló geológiai különlegesség Duna–Tisza közi előfordulását mindenekelőtt a Homokhátság kialakulásában kell keresnünk:

A Gödöllői-dombságtól egészen Bácskáig húzódó, a Duna és a Tisza ártere felé magasodó terület az Alföld legnagyobb (mintegy 7400 km2) kiterjedésű, egyik legszebb, legváltozatosabb középtája, és egyben legnagyobb hordalékkúp-síksága. Az ős-Duna hordalékából épül fel: A Duna würm időszakban lezajló K-Ny-i elmozdulásának eredményeként elhagyta a Hátságot, és rajta – a víztől nem bolygatott területeken – vastag szélfújta üledéksor rakódott le. A szél a homokot a pleisztocénban és a jelenkorban halmozta fel, a folyóvízi üledéket jelentős vastagságban áttelepítette, így a szélfújta és a folyóvízi üledékek, mint két egymásba kapcsolódó fogaskerekek találkoznak.

Az édesvízi karbonátos üledékképződés a Duna–Tisza köze állandó és időszakos szikes tavaiban, semlyékeiben a negyedidőszak (jégkor) végén, mintegy 13 000 évvel ezelőtt, a jégkor éghajlati és környezeti tényezőinek megváltozásával indult meg. A folyamat alapja a talajban felfelé áramló, és a talaj – megfelelő összetételű – sótartalmát felszínre emelő vízáramlás (ezt a jelenséget nevezzük szikesedésnek). Ha ez a szikes víz a felszínen nagy felületű és gyorsan párolgó időszakos vízállásokat (szikes tavakat) képez, akkor a folyamatos kiszáradás miatt a sótartalom besűrűsödve karbonátos iszapként kiválik a tó alján.

Mintegy 9500 évvel ezelőtt a homokbuckák közötti mélyebb fekvésű területeken, a kiskunsági szikes tavakban, ahol a talajvízszint (akár éghajlati okokból, akár vízrendezés hatására) tartósan és nagymértékben csökkent, megindult a ciklikus, valószínűleg évszakonként ismétlődő kiszáradás. Fenékszintjükben korábban keletkezett dolomitiszap a talajvíz-ingadozás zónájába kerül, ezért az üledék folyadéktartalma is erősen ingadozó, majd összmennyisége lecsökkent. Ilyen geokémiai körülmények között megindult a dolomitiszap póruskitöltése, a felhalmozódott szemcsék, kivált karbonátos ásványok cementálódása, a ritmikus oldódás és ásványok kiválása. A kalcitkristályok beépülése eredményeként végbement a kemény karbonát-kőzetté szerveződés, vagyis a darázskő kialakulása, a már lerakódott karbonátos iszap átalakulása, a kőzetkeményedés és végül a szilárd kőzetté válás.

A kiskunsági tavakban az édesvízi mésziszap és dolomitiszap-felhalmozódás, és – részben vegyi, részben organikus hatásokra – az édesvízi mészkő, dolomit kialakulás a rézkorban érte el csúcspontját. A rézkor végétől a megnövekedett csapadék, és talán a lecsökkent hőmérséklet hatására, a kiskunsági tavak kiszáradása, és ennek nyomán a réti állapot kialakulása következtében kőzetszilárdulás már nem történt.

A dolomitos mészkövet és dolomitiszapot feltáró Csólyospálosi föltani feltárás természetvédelmi terület a Duna–Tisza közi Hátság DK-i lejtőjén, Csólyospálos község határában található. A helyszín ún. kőzettani típusszelvény. Olyan feltárás, amely a Duna–Tisza közén nagyon sok másik semlyékben (vízjárta szikes laposban) is kialakítható lenne. Csólyospálos falutól mintegy 1,5 km-re ÉK-re egy tágas, ÉNy-DK-i irányban elnyúló, 3 km hosszú deflációs medence (szél vájta mélyedés) húzódik. Ennek középső részét – így a földtani feltárás helyszínét is – hajdan szikes tó töltötte ki, és – hasonlóan a Duna–Tisza köze többi szikes tavaihoz – karbonátos üledékképződés következett be. Főleg laza karbonátiszap képződött, melynek kiválása mellett 20-60 cm vastag, kemény karbonát kőzet is lerakódott.

A csólyospálosi tavi környezet átalakulása a bronzkor végén következett be, amikor a fehérszikes-karbonátos tavi állapot a tavi rendszer feltöltődése és szervesanyag akkumulációja nyomán lezárult, és fekete szikes tavi rendszer alakult ki, amelyben már karbonátos iszap nem képződött. Ez a fekete szikes tavi üledék a talajvíz-szabályozást követően, az elmúlt mintegy 130-150 év során talajosodott.

A réti mészkő a Duna–Tisza köze ma már szinte teljesen elfeledett geológiai képződménye, mely tartóssága miatt nem vetekedhetett ugyan a hegyvidéki kőzetekkel, de helybeli bányászata, és így olcsósága miatt a „Két víz közén” nagy területen használták építőanyagként.

Változatos névvel illették. Pórusos szerkezete miatt „darázskőnek”, a természetes előfordulást idéző környezetéről „réti mészkőnek” nevezték el, de a népi emlékezetben pecsmeg, cupák, mocsárkő, varangykő és terméskő elnevezésekkel is találkozhatunk.

A régészeti, történeti és földrajzi adatok tanúsága szerint – az Árpád-kortól folyamatosan használták a Duna–Tisza közi építkezésekben. Felhasználására mindazon településen sor kerülhetett, ahol rábukkantak erre a kőzetre. Mezőgazdasági munkák, vályogvetés közben épp úgy megtalálhatták, mint a kővágó mesterek terepi ismeretére alapozva. Ezek tanúságai földrajzi neveinkben is megőrződtek, így térségünkben a Kővágó-ér, Kővágó-lapos, Kőtörés, Kőkút, Kőhalom, Köves-gerinc elnevezésekkel is találkozhatunk.

A középkorban templomok alapozásához, felmenő falazatban, lakó- és melléképületek alapozásához, ásott kutak falazataként is használták, de módosabb gazdák pincéiben is előfordult. A csólyospálosi földtani feltárásnál fejtett kemény mészkövet tanyasi és falusi házak, gazdasági épületek alapozásához szállították. Faragás nélkül rakták egymásra és a kőműves legfeljebb annyit igazított a tömbökön, hogy ne legyen köztük túl nagy rész. Kötőanyagként törekkel kevert agyagos sarat használtak fel. A 70-80 cm magas kőalapot rövidre vágott nádréteggel szigetelték, majd erre vályogfalat emeltek.

A kőzet bányászata az 1970-es években szűnt meg, amikor az igen nehéz fizikai erőt kívánó munkát többé már senki sem vállalta és a munkaerő is megdrágult.

Felismerve a természeti jelenség tájtörténeti, geológiai és kultúrtörténeti jelentőségét, a feltárást 1978-ban természetvédelmi területté nyilvánították. Ám miközben itt, Magyarország közepén térségi léptékben is jellemző ez a képződmény, addig a hazai előforduláshoz legközelebb csak a kis-ázsiai tavakban találunk hasonlót, világviszonylatban pedig még néhány helyről, így Kalifornia, Irán, Dél-Ausztrália térségéből ismerünk.

A csólyospálosi édesvízi karbonát képződése a felerősödő emberi hatásra, ill. természetes változások (csapadék mennyiségének növekedés) hatására szűnt meg. Az édesvízi karbonát képződése – meglévő szikes tavainkban – kisebb mértékben még ma is folyik, azonban a képződés folyamata rendkívül érzékeny az emberi hatásra. Rajtunk múlik, hogy az Európában egyedülálló geológiai folyamat, mely a jégkor végén, mintegy 13 000 évvel ezelőtt indult, fennmaradhat-e a Kiskunságban. 

A földtani feltárás Csólyospálos településtől északkeletre, a temetővel szemben levő dűlőúton közelíthető meg.